KERESÉS
Válaszok az élet nagy kérdéseire
KERESÉS
Az emberek, a környezetem, a barátaim és a családom mindig is sokat jelentettek a számomra. Nagyon fontos volt, hogy mi a véleményük rólam, és ez alapján értékeltem saját magam. Próbáltam minden elvárásnak megfelelni. Ha ez sikerült, és elismerést kaptam, jó embernek éreztem magam. Ha nem jól teljesítettem, és ezt éreztették, senkinek éreztem magam, vagy nagyon dühös voltam. 13 évesen elkezdtem versenyszerűen sportolni, és egyre jobb eredményeket értem el. A környezetemben élők büszkék voltak sikereimre. Soha nem szerettem versenyezni, de úgy gondoltam, hogy ezzel tudom bebizonyítani, hogy érdemes vagyok a szeretetre.
Ezzel párhuzamosan vallásosan neveltek. Nagyszüleim tanítottak imádkozni, eljártam hittan órákra, ahol sok mindent tanultam. Viszont a kereszténységet egy szabályrendszernek láttam. Istenre hasonlóan tekintettem, mint az emberekre, aki szeret és elfogad, ha betartom az előírásokat, és ha hibázok, akkor neheztel rám, és így nem ütöm meg a mércéjét. Nagyon féltem a haláltól, mert folyamatosan ott voltak bennem a kérdések: Elég jót tettem? Megfelelek Isten elvárásainak?
16 éves voltam, amikor nővérem beszélt nekem arról az áldozatról, amit Isten tett értünk. Elmondta, hogy bármennyi jót is teszek, a bűneim miatt önmagamtól soha nem fogom megütni Isten mércéjét. Ezért kellett Jézusnak meghalnia a kereszten. Ő bűntelen volt, mégis keresztre feszítették, majd feltámadt a halálból. Ezért ez az egyetlen tökéletes áldozat Isten számára.
Ha őt elfogadjuk személyesen, mint megváltónkat, behívjuk az életünkbe, Ő eltörli minden bűnünket. Ezután nincs egyetlen olyan szabály sem, ami ezt elvehetné tőlünk. Megértettem, hogy nem a jócselekedeteim miatt fog Isten gyermekévé fogadni engem, hanem Jézus miatt. Nem volt kérdés a számomra, hogy akarom-e ezt az áldozatot elfogadni, hiszen mindig mások elismeréséért küzdöttem. Felismertem, hogy ott van előttem a lehetőség, hogy valaki teljesen elfogadjon a tetteimtől függetlenül, csak döntenem kell mellette. Még aznap megszólítottam Istent saját szavaimmal, megköszöntem neki az áldozatot, amit értünk tett, és behívtam Jézust az életembe.
Utána sokkal felszabadultabb lettem. Azóta nem félek már a haláltól, mert biztos vagyok abban, hogy ha meghalok, Istennel leszek Jézus miatt. Rájöttem, hogy a kereszténység nem szabályok betartása, hanem egy élő, személyes kapcsolat Istennel, amit minden nap megélhetek. Szabadnak éreztem magam, mert tudtam, hogy Isten olyannak fogad el, amilyen vagyok, és a felém való hatalmas szeretetét nem változtatják meg a cselekedeteim.
Persze ezek után sem lettem tökéletes ember. Követek el bűnöket, de mégis Isten a legfontosabb az életemben, és törekszem arra, hogy a vele való kapcsolatom minél szorosabb legyen, minél jobban, és mélyebben megismerjem Őt. Az emberek, a környezetem, a barátaim és a családom továbbra is fontosak a számomra, de már tudom, hogy nem tőlük függök, és Isten azóta is tanítja nekem, hogy hogyan tudom őket jobban, helyesen szeretni.
Ha Istenre nézek, tudom, mit kell tennem, és tudom, hogy Ő mindig ott van velem, és soha nem fog elhagyni. Nem lett problémamentes az életem, de mivel Krisztus feltámadt a halálból, egy élő Istenben hiszek, aki minden örömben és nehézségben erőt ad, vezet, és nincs lehetetlen helyzet a számára.
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4, 13)
| ► | Hogyan lehet megismerni Istent… |
| ► | Van egy kérdésem vagy megjegyzésem… |
